A párkapcsolat érzékszervei: A nyelv

  • 2016. 09. 19.
  • Varjú Lajos

Jelen cikkünk A párkapcsolat érzékszervei című sorozatunk 3. része.

A nyelvemmel elég jó kapcsolatom van. Amire gondolok most, az az ízlelés. Egyszerűen nagyon szeretek enni, örömforrásom netovábbja. Rám tényleg igaz, hogy „A férfi szívéhez a hasán át vezet az út.”

Emlékszem a feleségem első borsófőzelékjére. Udvaroltam neki valahol a Káli-medencében, gyakran meglátogattam, ő meg uccu neki főzött nekem. Életében először. Hát az borzalmas volt! Se íze, se… A harmadik kanálnál tartottam, mikor elhangzott az ilyenkor alig várt kérdés: Drágám, hogy ízlik? Hihetetlen sok gondolat tud átsuhanni ilyenkor az agyon. Édesem, ez zseniális! Jött a válasz, majd egymásra néztünk, és tökéletesen egyszerre elkezdtünk sírva nevetni. Én pedig vidáman, jóízűen bekanalaztam az ételt.

Amikor ezt írom, azon jár az eszem, tudok-e így reagálni ma, az elrontott rántott csirkére, lecsóra vagy palacsintára? Megbeszélt időre el nem készült ebédre, az üres hűtőre. Hogy reagál ma a nyelvem? Nem az ízlelőbimbókat hordózóra gondolok, hanem arra a testrészre, amelyről azt írja a Biblia: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jakab 3,5). Annyi, de annyi feszültség, rosszkedv, csalódás született már abból, hogy rosszul reagáltam ezekben a helyzetekben. Ma is el szoktam még rontani, de két dolog segít csökkenteni az elbaltázott szituációkat. Az első, hogy az érzelmi történéseimet törekszem gondolati szintre terelni, és meggyőzöm magam, hogy az adott helyzet nem ér annyit, hogy elrontsam a közös következő félnapunkat. A másik, hogy tudatosan, érzelmeimmel szemben, gyakran nagy odafigyelés árán, de kedves mondattal reagálok, amire döbbenetes módon én nyugszom le. A feleségem pedig azt érzi, hogy mennyire megértő vagyok, mennyire szeretem őt. Pont úgy, mint az első borsófőzeléknél.