Az intimitás Isten akarata

  • 2016. 10. 24.
  • Varjú Lajos

Jelen cikkünk a Beszélhetünk az intimitásról? című sorozatunk 3. része.  

Ha eddig azt gondoltad volna, hogy a Biblia prűd, hallgat a *****alitásról akkor mit szólsz ehhez: „Combjai márványoszlopok színarany talapzaton. Termete olyan, mint a Libánon, pompás, mint a cédrusok. Köldököd kerek csésze, melyből nem hiányzik a fűszeres bor. Tested búzahalom liliomokkal szegélyezve. Két melled, mint két őzike, mint egy gazellapár. Jöjj hát, szerelmesem, menjünk ki a mezőre, háljunk a ciprusok közt!” (Énekek- éneke). És talán ez még: „A férj adja meg a feleségének, amivel tartozik neki, és ugyanígy a feleség is a férjének. Nem a feleség rendelkezik a maga testével, hanem a férje. Hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a feleségét szolgálja vele. Ne tagadjátok meg a másiktól, hogy a testetekkel szolgáljatok neki! Kivéve, ha ebben előre megegyeztek, és akkor is csak egy ideig, hogy teljesen az imádkozással foglalkozzatok. Azután ismét legyetek együtt. Ezt azért tanácsolom, hogy a Sátán ne tudjon benneteket *****ális kívánságokkal kísérteni.” (1 Kor. 7. 3-5)

A *****alitás a Biblia alapján Isten akarata. Isten annak örül, ha a házastársaddal boldogok vagytok és tudja, mert ő alkotta, hogy ennek fontos része a ****. Természetes kívánságunk, hogy a házastársunkkal szeretkezni vágyunk. Hívjuk be tehát a hálószobánkba Istent! Annyi mindenért imádkozunk, könyörgünk, adunk hálát, miért pont ezért ne tennénk.

A *****alitás kerete a Biblia alapján a házassági kapcsolat. Ezért is fontos, hogy legyen rá gondunk, hogy még gondolati szinten se tévedjünk el és keressünk olyan módon gyönyört, amely során megsérül a kapcsolatunk a párunkkal és Istennel is.

A *****alitás a Biblia alapján a kölcsönösségen alapul, a kényszer, a „kötelező érzés” elveszi az intimitás lényegét. Mind a feleség, mind a férj egymás felé szolgál, azért, hogy a beteljesülés mindkét számára elérhető legyen. A *****alitás tehát közös ügy, egymás megértésére, egymás szeretetére, tiszteletére épül, ahol nincs helye az önzésnek.