Jelen cikkünk Az eskü című sorozatunk 4. része.

És még egy írás a „szeretem”-ről.

Egyszer úgy ébredtem, hogy langyosodik az érzelem, a kapcsolat a feleségemmel. Nagyszerű gondolatom támadt: apróbb ajándékokat fogok vásárolni, és meglepem őt. A harmadik után tűnt fel, hogy az erőfeszítéseimhez képest nagyon csekély a változás. A légkör csak nem akart forrósodni. Sértődötten mondtam el a feleségemnek az érzéseimet. Ő ezt válaszolta: tudod, ha meglepsz azzal, hogy lemosod a kocsit, vagy kiporszívózod a lakást, abból sokkal jobban érzem azt, hogy szeretsz, mint ha ajándékot vásárolsz. És akkor jutott eszembe, hogy hasonló üzeneteket öt (mondom öt!) éve küldözget nekem, és én nem értettem, nem hallottam meg.

Tudom, hogy a csapból is ez folyik, de muszáj erről gondolkodni: nem mindegy hogyan mondod el, hogy „szeretlek”. A nők nagyobbik része nem a szavakból, nem az ajándékokból, hanem a vele töltött értékes időből és olyan cselekvésekből érti meg a szeretetet, amelyet gesztusként tudnak értékelni. A férfiakat ezzel szemben leginkább testi érintéssel lehet levenni a lábukról. És persze mindenki más és más, nincsenek sablonok. Érdemes megismerni a másikat ebből a szempontból: hogyan lehet leghatékonyabban kifejezni felé az érzelmeinket. És persze az is fontos, hogy jól ismerjük magunkat is. Tudjuk, hogy mire van szükségünk, és arról szeretetteljesen és egyenesen kommunikáljunk. Kedves hölgyek! Mi férfiak csak az egyenes, egyértelmű beszédből értünk. Ha a feleségem azt mondja, hogy „jó lenne, ha valaki kipakolná mosogatógépet”, akkor az a valaki biztosan nem én vagyok. Ha azt mondja, „drágám légy szíves pakold ki a mosogatógépet”, akkor nagy duzzogva megteszem.

Viszont, ha bemegyek a konyhába, és észreveszem magamtól, hogy a mosogatógépet ki lehet pakolni, akkor a feleségemnek nemcsak segítek, hanem kifejezem az érzelmeimet is. És ha elég jól csinálom, a levegő elkezd forrósodni itthon. Arra meg én vágyok, de nagyon!