Isten ideje

  • 2017. 10. 22.
  • Varjú Lajos

Már hallom tőled: Micsoda meggondolatlanság! A reggeli kávé és még sehol sincs Isten? És a fontossági sorrend?

Nos, én mindig nagy megbecsüléssel gondoltam azokra az emberekre, akik hajnalban felkelnek, és még mielőtt bármi történne, imádsággal és igeolvasással kezdik a napot. Azt gondolom, hogy nagyon jót tesznek. Ézsaiás például ezt mondja: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem, mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.” Be kell vallanom, hogy ez nekem nem megy hajnalban. Nekem az Istennel töltött minőségi időm változóan, 8 és 10 között szokott lenni valamikor. Valaki kimondta, hogy Isten egyformán szereti a baglyokat és a pacsirtákat is (varjúkról már nem is beszélve). Azt gondolom, hogy szinte mindegy mikor, az a lényeg, hogy legyen ideje Istennek nálad. Azt gondolom, hogy Isten vágyik a veled töltött időre. Ez nem azt jelenti, hogy a nap 24 órájában ne lenne veled, hiszen „akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget”. Inkább azt jelenti, hogy az Isten és a te kapcsolatodban is lehet minőségi idő, amikor minden más ki van zárva. És erre az időre bizony vágyik Isten, hiszen szeret, márpedig ha valaki valakit szeret, az vágyik a vele tölthető időre.

Nehezen megy? Nekem is. Azt tapasztalom, hogy nem jön ez se magától, ez is döntés kérdése. Erre is igaz, hogy ha akarom, akkor jut rá időm. Ha gyerekeimet, a feleségemet, vagy éppen a barátomat meg akarom érteni, vagy valamit meg akarok velük beszélni, akkor időt szánok rá, leülök velük és rájuk figyelek, ők meg rám. Kérdezek, meghallgatok, válaszolok, meghallgatnak. Istennel is így történhet, ha te is akarod. Isten akarja, hiszen Ő mondja: Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. 

Az Istennel töltött minőségi idődnek rendelt ideje van, más idővel fel nem cserélhető.

Címke: