Nagyszerű móka az örök elégedetlenség, hú azzal olyan sok mindent el lehet rontani. Csak kezdj hozzá időben, a legjobb, ha már ma hozzáfogsz. A lényeg: semmi se legyen elég jó. A fokozatosságot azért javaslom, hogy ne legyen feltűnő. Kezdheted óvatosan, például a kedvesed elmosogat és néhány visszafogott dicsérőszó mellé tegyél oda egy „de” szócskát: „de azért ez lehetne rendszeres” vagy „de máskor ne folyasd annyit a vizet, nem lopjuk a pénzt”, esetleg „de máskor el is pakolhatnál a konyhában”. Így egy pillanatra se tud felhőtlenül örülni. Hasonlóan jó a „csak”, széleskörűen tudod használni. Néhány javaslat: „csak ez van reggelire?” vagy „csak ennyi telt tőled?”, végül „máskor ne csak a szobát porszívózd ki!” és így tovább.

Ha ez már jól megy, jöhet a nyíltabb és keményebb kritika. Túl korán kel, kevés pénzt hoz haza, mindig rendetlen, túl kevés a ****, túl sok a ****, figyelmetlen veled szemben, túl zsírosan főz, mindig keveset segít otthon, stb. Gyakorlatilag kifogyhatatlan a lehetőségek tárháza. A lényeg, hogy ne törekedj a megértésre és arra, hogy ő megértsen. Legyél frontális, kijelentő, megfelelően hangsúlyos. És ami a lényeg, mindig a társad személyére koncentrálj, például: „lusta vagy, rendetlen vagy, figyelmetlen vagy, stb.”

És miután ez is jól megy, jöhet a teljes letámadás (ne feledd, a legjobb védekezés a támadás!), azaz a személyiség rombolása. Például: „egy élhetetlen fickóhoz mentem hozzá” , vagy „úgy nézel ki, mint egy tehén”, végül „te csak önmagaddal törődsz, önző vagy, nem számítok neked”.

Mindez azzal jár persze, hogy te is megkapod a magadét, de ez újabb lehetőség az ellentámadásra, és egy végtelen viselkedési láncot tudsz beindítani, ami a kapcsolat teljes szétesését okozza. Nem nagyszerű?