Az én-üzenetek nemcsak azért nagyszerűek, mert elősegítik az építő kommunikációt, hanem azért is, mert segít az érzelmeid kifejezésében. Bántás esetén reagálhatsz te-üzenettel, elhallgatással és én-üzenettel. A te-üzenetek nem az érzelmeid kifejezéséről szólnak, hanem a társad „megfenyítéséről”. Az elhallgatás (nem keverendő össze azzal, amikor az alkalmas kommunikációs idő kivárása miatt maradsz csendben) során inkább lenyeled a fájdalmaidat, és csendben maradsz. Mindkét esetben a feszültség erősödik vagy kint vagy bent. Az elhallgatás szokássá válása következtében az történik, hogy egyre feszültebb leszel, olyan helyzetekben is ingerlékeny, amikor az nem indokolt. Egyre nehezebb lesz a kommunikáció a társaddal, már csak azért is, mert egyre több lesz a tabu téma, amelyről egész egyszerűen nem akarsz beszélni. Eltűnik az őszinteség, marad a felületesség, a közhelyek, és a kommunikáció leredukálódása a mindennapi ügyek megoldására. Aztán végül robban a bomba, minden feszültség egyszerre kitör, csak általad nem kontrollálható módon, időben és helyen. Ez a kiborulás ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy verbális módon történik, hanem lehet, hogy a tested lázad fel, és a feszültség mint betegség jelentkezik.

Az én-üzenetek lényege az, hogy akkor mondd ki az érzéseidet, akkor add ki magadból a benned lévő feszültséget, amikor annak ideje van. Olyan módon teheted, amit teljesen kontroll alatt tudsz tartani, lehetőséget adva a továbblépésre. Érzéseid őszinte, egyenes, de nem bántó kifejezése segít a kapcsolatod megértésében, építésében, elmélyítésében. Segít abban, hogy ne érezd magad vesztesnek, szerencsétlennek. És ne feledd, a társadnak ugyanerre van szüksége, és lehet, hogy pont te tudsz neki segíteni, hogy megfogalmazza feléd az én-üzeneteit.