Pozitív lelki beállítottság kialakítása a másik felé 2.0

  • 2018. 08. 26.
  • Varjú Lajos

Mit tegyünk ha a társunkról való gondolkodásra leginkább a negatív minták a jellemzőek?

Az első az, hogy az előző cikk alapján elismerjük az igazságot a másikról: Isten alkotása, értékes, egyedi célja van az életének, tele van Isten által adott ajándékokkal. Felismerjük, hogy milyen negatív gondolatok árasztottak el minket a másikkal szemben és eldöntjük, hogy ezekkel a negatív gondolatokkal kezdeni kívánunk valamit.

A második a társunk pozitív személyiségjegyeinek felismerése és tudatosítása magunkban. Úgy is fogalmazhatnám, hogy nem arra koncentrálunk, hogy ki nem ő, hanem arra, hogy ki ő. Nagyon fontos, hogy ezek a tulajdonságokat észrevegyük, összegyűjtsük és elkezdjünk örülni nekik, gyönyörködni bennük.

A harmadik, hogy fókuszáljunk ezekre a tulajdonságokra, kincsekre. Köszönjük meg Istennek a társunkat, azt, amivé Isten teremtette, ami az Isten célja vele.

A negyedik, hogy fejezzük ki elismerésünket a társunk felé. Mondjuk el, hogy mennyire örülünk annak, hogy ő olyan, amilyen. Hogy mennyire hálásak vagyunk a talentumaiért, ajándékaiért. 

Az ötödik, fejezzük biztatással, gyakorlati lépésekkel, hogy támogatjuk abban, hogy mindaz, ami ő, az felszínre jöjjön és tudja használni mindazt, amit kapott. Azt élje meg, hogy nekünk fontosak az ő céljai és szeretnénk összehangolni a mi céljainkkal. Úgy szeretnénk közös célokat kialakítani, hogy abban mind a ketten megjelenjünk, én vesztés nélkül.

És ez nem azt jelenti, hogy a társunkban nem maradnak számunkra nehéz, kihívást jelentő személyiségvonások, attitűdök. Inkább azt jelenti, hogy ha alapvetően pozitív a beállítottságunk, akkor a nekünk nehéz dolgokat, problémákat, kéréseinket is hatékonyabban tudjuk jelezni, megbeszélni. Mert csak egy elfogadó légkörben tudunk változni mindannyian.

(A cikk Gary Chapman „A házasság megújításának hét módszere”című írása alapján készült)