Ünnep van!

  • 2018. 10. 04.
  • Murányiné Füred...

Nagy örömmel számolunk be nektek egy nagyon jó hírről. Mivel a jó hír hozói hozzájárultak, úgy döntöttünk, hogy az általuk írt levelet osztjuk meg veletek. Istené minden dicsőség!

Kedves Eliezer Szerkesztők!

2 éve, hogy én is tagja voltam a társkeresőnek a férjemmel együtt. Már hónapok óta tervezzük, hogy írunk és hírt adunk magunkról, viszont teendőink sűrűsége miatt ez sosem valósult meg.

Pozitív visszajelzésként szerettük volna tudatni, hogy Isten kegyelméből az Eliezer Társkeresőn ismerkedtünk meg, amit egy évvel később (2017. 07.15.) házassággal pecsételtünk meg, Isten színe előtt.

Hálánkat szeretnénk kifejezni, főleg azért az imaháttérért, ami a társkereső mögött áll. Hisszük, hogy Isten felhasználta ezt a fórumot a mi életünkben, hogy megismerkedhessünk, és egymás társai legyünk. Kicsit pesszimistán álltunk mindketten a dologhoz, de amit Isten végzett közben a szívünkben, az erősebb volt az emberi elképzeléseinknél. 

Isten áldásait érezzük életünkben, hétköznapjainkban. Isten kegyelméből, májusban megszületett első fiúgyermekünk is, akit Isten ajándékának tartunk életünkben. Hálásak vagyunk, amiért ilyen gyorsan megajándékozott vele bennünket! 

További áldásokat kívánunk a szolgálatban!

Szeretettel,

Tőtős-Nyíri Leonóra