Jelen cikkünk Az eskü című sorozatunk 8. része.

Engedd meg, hogy mutassak neked egy fényképet! Kérlek, nézd meg jól!

Ami nekem fontos ezen a képen, az a két elöl futó sportember kapcsolata. A baloldali nem lát, segítségre van szüksége. A jobboldali a segítő. A segítés eszköze egy vezetőkötél. A segítő nem irányítja a társát, hanem abban játszik közre, hogy tudja tartani az irányt. Pontosan annyit segít, amennyit kell. Nem futja helyette le a távot, hanem kíséri és mellette van. Nem tartja szorosan a kötelet, de elég közel van ahhoz, hogy a másik biztonságban érezze magát. A társa biztos lehet abban, hogy nem marad magára.
A társadnak, ha nem is pontosan ilyen, de ehhez hasonló segítségre van szüksége tőled. Fontos, hogy mindig tudja és tapasztalja, hogy önálló, értékes, autonóm személyiségnek tartod. Ugyanakkor számíthat rád, megtapasztalhatja a közelségedet, minden szempontból. Az ige nagyon pontosan írja le mindezt:

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd 4,9-12)

Ebben a néhány mondatban minden benne van. Az egymásért való fáradozás, a bizalom, az önfeláldozás, a gyöngéd szeretet. De ami a legfontosabb: te és a társad kettes fonál vagytok, Istennel kiegészülve azonban olyan erős kötelék jön létre, ami nem szakad el.

És ez a téma megér egy új sorozatot.