Romok alatti kincs

  • 2017. 07. 24.
  • Varjú Lajos

Az előző írásban szereplő nő lehetsz te is, és lehetek én is. Vannak pillanatok az életünkben, amikor vagy ezért, vagy azért, de őszintén tudunk szembenézni magunkkal, és ki merjük mondani, hogy amit magunkból látunk az tökre ismeretlen. Illetve ismerős, olyan, mint a szomszéd, a munkatárs, vagy néni közértben. És feltesszük a kérdést, hogy ez a rengeteg összehordott szemét, látszat, álarc, szerep, megjátszás hogyan is került ránk. És hogy lehet az, hogy már nem is gondoljuk, hogy mindez látszat, álarc és megjátszás, hanem azt gondoljuk, hogy ezek vagyunk. Ezeket az őszinte pillanatokat érdemes jól kihasználni, mert benne van a változtatás esélye.

A látszat, álarc, megjátszás, szerep csomagot ebben a sorozatban romnak nevezem. Azért is, mert képletes, és azért is, mert egyszerűbb leírni. Eszembe jutnak az ásatások. Az történik, hogy az építőmunkások elkezdik ásni a bevásárlóközpont alapját, és megtörténik az, amitől rettegnek, tudniillik kiforgatnak valamit a földből. Ilyenkor le kell állni, be kell jelenteni, és a régészek kapnak egy kis időt a feltárásra. Ha szerencséjük van, valami egészen fantasztikus jön ki a földből. Egy régen elásott, több réteg értéktelen dolog alá került kincs. A kincs, ami van, csak éppen senki sem tudott már a létezéséről. De attól még van, és van esély a megmentésére. Csak éppen a romokat kell elhordani fölüle.

Minden ember (de tényleg minden ember) kincs. Istentől kapott talentumokkal, érzékenységgel, boldogság utáni vágyaival, egyéniséggel és küldetéssel. Egyéni és megismételhetetlen. Ez vagy te, és ez vagyok én. Ez van a romok alatt. Érdemes eltakarítani. Vannak biztos dolgok az életben. Az ég kék, a fű zöld, a romok elhordhatók.

A lépések bemutatása előtt veszem a bátorságot, és leírom a saját történetemet, ami erről szól. Rajta vagyok a munkán, elmondom hogyan. De csak a jövő héten.