Obszcén próbálkozások

  • 2018. 06. 17.
  • Nagy Gusztáv

Több bejelentés érkezett az elmúlt napokban (amit ezúttal is köszönök), ami szerint egyes regisztrált tagok honlapon történő megjelenése nem egyeztethető össze az Eliézer Szolgálat, illetve újjászületett keresztyének értékrendjével. 

Először egy fénykép tűnt fel nekem is, amelyik kilógott az átlagos otthon készült fényképek sorából. Kiderült, hogy egy képmegosztó nagy sikerű modelljének képe szerepel. (Nem hiszem, hogy az illető lány nevet és nemzetiséget váltott volna :-) 
Jobban megnézve az adatlapját, feltűnt még a (nyilvánosan nem látszó) e-mail cím obszcén tartalma is. Természetesen az illető regisztrációját zároltam.

Tegnap egy lenge öltözetű lány képéről érkezett bejelentés. Hasonló obszcén e-mail cím szerepelt nála is. Ismét zároltam. 

Ma este már konkrétan nemi aktust megjelenítő kép volt a profilkép helyén.

Nem tudom, mi volt az illető(k?) eredeti célja. Talán egy újabb vadászmezőn keresett társat, kapcsolatot vagy kuncsaftot? Nem tudom. De úgy sejtem, utolsó próbálkozását már a bosszú vezette.

A probléma kezeléseként kénytelen voltam bevezetni a regisztráció adminisztrátori elfogadáshoz kötését. Így valamivel lassabb a regisztráció folyamata, hiszen az én reakciómtól és időbeosztásomtól függ, hogy ki mikor tud sikeresen regisztrálni. De jelenleg nem tudok jobb megoldást, nem kívánok senkit kitenni újabb provokációnak vagy megbotránkozásnak.

Címke: