Ne tépd le az almavirágot!

  • 2016. 04. 23.
  • Nagy Gusztáv

“A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.” (Ef 5,31-32)

Talán mindenkinek ismerős ez az ige. Mi mégis szeretnénk elmondani, hogy számunkra mit jelent ez. Pál ezekben a versekben a házasság céljáról beszél. Mi még a házasságkötés előtt állunk, de szeretnénk, ha kiábrázolódna a házasságunkban Krisztus szeretete a Gyülekezet iránt; ha megvalósulna életünkben az Ő terve.

Guszti: Majdnem 2 éve kezdődött. Isten adott mellém egy testvért és barátot, akiről úgy gondoltam, több is lehet a számomra. Adri volt az.

Adri: Guszti megkérte a kezem, de én nem adtam, még nem. (Ez volt a válaszom.)

Guszti: 20 hónap imádság, gondolkodás, keresés, várakozás után ismét megkértem Adri kezét. Szerettem volna, ha Isten nekem ajándékozza őt, mint társat.

Adri: Egy hónapja vártam erre a kérdésére, és tudtam, hogy nem fog “köntörfalazni”. Azért sikerült annyira meglepnie, hogy háromnapi vívódás, imádkozás és gondolkozás után tudtam csak igent mondani.

Guszti: Május 26-a mindig emlékezetes lesz számomra. Egy kosár helyett két kezet, és vele együtt egy fantasztikus ajándékot kaptam, amit nagyon vártam, mégis meglepődtem. Hogyan lehet az, hogy Adri (természetesen az Úr után) rám meri bízni az életét? Ha magamra nézek, nem értem, de tudom, hogy Adri nem csak engem látott meg, hanem a bennem élő Jézus Krisztust is.

Adri: Így van. Nekem az jelenti a legnagyobb biztonságot, hogy Guszti az Úr gyermeke, és az Úr az élete vezetője. Ő az én ajándékom.

Most már egyértelmű a számunkra, hogy szeretnénk egymásért élni. De hogyan tovább? Hogyan készülhetünk fel a házasságra? Ebben volt segítségünkre – a fenti ige mellett – a következő Walter Trobish idézet:

Ha az almavirágot letéped, soha nem fogsz később almát szedni.

Szeretnénk megtanulni, hogy mindennek rendelt ideje van. Nem könnyű várni, de megéri. Az igazi szabadság Isten keretei között van. Nekünk jobb így. És olyan jó mindent megbeszélni. Nem tudnánk ennyire megismerni egymást, ha a testi kapcsolat lenne az első. Nagyon sok nyitott kérdés van a további életünkkel kapcsolatban, de azt tudjuk, hogy szeretnénk együtt, egy szívvel és szájjal szolgálni az Urat. Még nem tudjuk, hol fogunk lakni, hogyan fogunk megélni, de azt hisszük és tudjuk, hogy az Úr fog gondoskodni rólunk ígérete szerint (v.ö. Mt 6,25-34).

Egy keveset már megsejtettünk abból, hogy mit jelent a házasság. Szeretnénk ebben növekedni nem csak a házasságig, hanem egész életünk folyamán.

“A szeretet soha el nem fogy” (1Kor 13,8).

Címke: