Most mindenből a Karácsony ömlik. És az is ömlik mindenhonnan, hogy most mindenből a Karácsony ömlik. Szóval egészen lehetetlen nem közhelyeket írni. Mert azt már idén is ezerszer leírták, hogy elveszett a lényeg, meg hogy az emberek megőrülnek ilyenkor, és ez már nem az igazi, egyébként sem lesz fehér a Karácsony. Szóval hajrá!

Azért mégis írnék pár gondolatot a Születésről. Nekem az örömhír az, hogy Isten elkötelezte magát a velem való kapcsolatra. Furcsa még belegondolni is, de vágyik rám az Isten. Sőt, féltékenyen vágyik rám. Ha nem hiszed, olvasd el ezt az igét, amit az egyszerű fordítás szerint idézek: „Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd? Pedig az Írás azt mondja, hogy a Szent Szellem féltékeny és erős szeretettel kíván bennünket, hogy csakis az övéi legyünk. Isten maga adta a Szent Szellemet, hogy bennünk éljen.” Döbbenetes nem? Isten ennyire ragaszkodik hozzám, és persze nem mellesleg hozzád is, sőt mindenkihez. Ez a ragaszkodás elment a végsőkig Jézus születésével és feláldozásával.

Az ige számos helyen hasonlítja a házassághoz az Istennel való kapcsolatunkat. Isten a maga részéről nem tart fent vészkijáratot, menekülési útvonalat a velünk való kapcsolatában, nem akar kilépni az életünkből, a lehető legtöbbet megtette mindezért. A házasságban rejlő kapcsolatnak ugyanez a lényege: megküzdés egymásért, mindenáron. A különbség az, hogy a házasságban az áldozat kölcsönös lehet, sőt ha mindkét fél megküzd a kapcsolatért, senki sem áldozat. Ha mindketten bezárjuk a vészkijáratot, és eldöntjük, hogy bármi is történik, nem kilépünk, hanem közelebb lépünk egymás felé, és ragaszkodunk egymáshoz, akkor bennünk is megszülethet az a erős szeretet a társunk felé, amit Isten részéről tapasztalhattunk.

Nekem ez jutott most eszembe a Születésről.