Mikor válhat el és házasodhat újra egy keresztény?

  • 2015. 11. 17.
  • Nagy Gusztáv

Korábban ritkán merült fel ez a kérdés, mert válás szinte soha nem fordult elő a keresztények között és a nem hívők között is szokatlan esemény volt. Ma viszont a válás valós problémává vált az evangéliumi keresztények körében. A hűtlenség már koránt sem ritka még az egyházi főemberek között sem. Szinte hetente lehet hallani valamilyen “pásztor-afférról” és annak az illető pásztor gyülekezetére gyakorolt végzetes hatásáról.

Ilyen példák mellett szabályszerű, hogy a gyülekezeti tagok körében is magasabb a félrelépések száma. A keresztény otthon stabilitásának ebből fakadó hanyatlása ma minden bizonnyal egy a sok egyre inkább riasztó jel közül. Korábban a kérdés bibliai úton való megválaszolása inkább csak tudományos kísérletnek számított, valószínűleg azért, mert a válás annyira idegen volt a választ keresőktől.

Manapság viszont, amikor a válás tragédiája már nemcsak a gyülekezeten, hanem a közeli barátokon és a rokonokon keresztül is beférkőzik minden keresztény életébe, nagyon fontos, hogy a kérdés megválaszolásához ne csak a Bibliát használjuk fel, hanem együttérzéssel közelítsük meg a témát.

Először is a házasság Isten szemében egy élethosszig tartó elkötelezettség, se több se kevesebb. Noha néhány esetben az ótestamentum engedélyezte a válást, Krisztus világossá tette számunkra, hogy Isten elképzelése más. Egyszer feltettek neki egy kérdést "ő így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." (Máté 19,4-6). Ez nagyon egyenes válasznak tűnik, és mégis Jézus a következő nyilvánvaló kivétellel zárta feleletét: "Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő… és aki elbocsátottat asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el." (Máté 19,9; Máté 5,31-32). A fentiekből az tűnik ki, hogy a házastárs házasságon kívüli kapcsolatának felfedezése kellő alapot nyújt a váláshoz.

Valóban, Isten nagyon sokra tartja a hűséget - mind a menyasszony, mind a vőlegény részéről - mint a boldog és hosszan tartó házasság alapját. A paráználkodás az ó- és az újtestamentumban is elítélendő bűn.

Manapság viszont, a *****ális szabadosság korában, a fentiek eléggé sűrűn szolgáltatnak alapot a válásra a keresztények között. A válás azonban igenis szembehelyezkedik az Isten által kijelentett “egy test” alapelvvel, amely az igazi házasságot jellemzi. "Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az írás mondja - "lesznek ketten egy testté."… Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik." (1Kor 6,16.18) A fenti idézet azt sugallja, hogy egy házasságon kívüli *****ális életet élő nő Isten szemében prostituálttá válik attól függetlenül, hogy testét pénzért vagy más, számára előnyősnek tűnő, indokért adja másnak.

Másrészt viszont fontos megjegyeznünk, hogy Jézus egy másik alkalommal nem tartotta a paráznaságot válóoknak. "Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő." (Lukács 16,18) Ha esetleg bárkinek kétsége lenne, a fentiek a feleségekre is érvényesek. "és ha az asszony bocsátja el a férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el." (Márk 10,12). Mivel az úr nem mond ellent önmagának, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy míg lehetnek helyzetek, melyekben a házasságon kívüli **** következménye inkább a válás kell legyen, semmint a fájdalmas együttélés folytatása, általában azonban jobb megbocsátani a korábbi félrelépést (persze ha az megbánással és a jelenben hűséggel párosul), ahelyett, hogy felbontsuk az egyébként jónak ígérkező házasságot. Krisztus azonban mindkét esetben figyelmeztetett, hogy a válás utáni újraházasodás házasságtöréssel egyenlő, mely bűnt Isten hetedik parancsolata egyértelműen megtiltja. Ezért mind a válás, mind pedig az újraházasodás nagyon komoly lépés, amely a házasság állandó egységének és hűségének isteni alapelvét sérti.

De ez még nem minden. "Irgalmas és kegyelmes az úr, türelme hosszú, szeretete nagy… Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk." (Zsolt 103,8.14) "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1János 1,9). Ez az ígéret a keresztények számára a házasságtörés bűnét is magában foglalja, ha a bűnt őszinte megbánás követi. Az úr világossá tette eme szándékát, amikor a házasságtörő asszony felett ítélkezett (János 8,4). Emlékeztette az asszony vádlóit, hogy ők is vétkesek és nincs joguk, hogy a nő felett ítélkezzenek. Ezután ezt mondta az asszonynak: "én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János 8,11). Jézus egyáltalán nem ítélte el az asszony bűnét, hanem megbocsátott neki, amikor az őszinte megbánást mutatott és a bűn további elkerüléséről tett tanúbizonyságot. Ilyen feltételek mellett hívei helyesen tennék, ha követnék Jézus példáját. Ebben a konkrét esetben ugyanis Jézus nem támasztott további követelményt a nő elé, szabadon dönthetett arról, hogy visszatér-e férjéhez, ha az őt visszafogadja vagy máshoz megy feleségül, ha már eleve elvált. Van még egy másik fontos bibliai tényező, amit figyelembe kell vennünk a válás és újraházasodás kérdésében.

Egy kereszténynek soha sem lenne szabad egy nem kereszténnyel házasságra lépnie, mivel ez később szinte elkerülhetetlenül komoly súrlódásokhoz vezet, kivéve ha Isten kegyelméből a hitetlen házastárs Krisztus követőjévé válik. "Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában." (2Kor 6,14). Mégis sok keresztény ragaszkodik, hogy pont a fent vázolt utat kövesse. és azután? Az is előfordulhat, hogy valaki házasságban élve megtér, a házastársa pedig nem. Mindkét esetben ott van az aránytalanul nehéz teher, és a keresztény házastárs esetleg vágyhat arra, hogy ettől a tehertől megszabaduljon. Erre az esetre Pál apostol így rendelkezik: "Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. és ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét." (1Kor 7,12-13) A következő vers világossá teszi, hogy ez különösen fontos a gyermekek érdekében, akiket a válás a leginkább megvisel.

Tegyük fel azonban, hogy a nem keresztény házastárs ragaszkodik a váláshoz. "Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj, vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk." (1Kor 7,15). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a keresztény házastárs a válást követően szabadon újraházasodhat. Sőt mi több, ha a válásból gyermekek is maradnak, akkor az ő érdekükben jobb az újraházasodás – feltéve, ha sikerül gondviselő keresztény társat találni. A gyermekeknek ugyanis szükségük van mind apai, mind anyai szeretetre és tanácsra, feltéve persze, hogy a mostohaszülő “az úrban” van (1Kor 7,39) és fel kívánja vállalni ezt a felelősséget. Kicsit továbbgondolva ezek az alapelvek olyan helyzetekre is érvényesek lehetnek, melyekre a Szentírás nem ad egyértelmű útmutatást.

Amint azt már a korábbiakban is megjegyeztük, Isten képes és hajlandó, hogy minden bűnünket megbocsássa, még azt is, ha a válás triviális okok miatt történik. Békességre és nem pedig jogi kötöttségre szólít minket. Isten képes rá, hogy tekintet nélkül a felek előéletére, jó házasságot és boldog otthont teremtsen. Ennek előfeltétele azonban az igaz megbánás, a megfelelő helyreállás, és őszinte hit és vágy az úr szolgálatára. Ezek azonban mind csak kompromisszumos megoldások.

Azon fiatalok számára, akik még nem követtek el ilyesfajta hibákat, sokkal jobb, ha az Isten által nekik elrendelt ideális házasságot keresik. Egy ilyen házasság ízelítő a mennyországból, mivel a mennyei vőlegényt és az ő tiszta menyasszonyát jelképezi (Efézus 5,22-33).

Címke: