Most már értem, mért akarta Isten, hogy tisztán tartsam magam az esküvőm napjáig.

Nem tudtam a szemébe nézni. „Persze, természetesen a mamája is otthon lesz,” – mondtam szarkasztikusan. Az édesanyám mindig ilyen és hasonló kérdéseket tett fel, mivel nem bízott teljesen bennem. De nem hagyhattam, hogy megtudja az igazságot. A barátomhoz, Kevinhez éppen vacsorára és egy jó kis filmnézésre igyekeztem.

Az én Kevinem. Gitáros volt egy bandában, verset írt és hihetetlenül cuki volt. Azt mondta, hogy szeret, és én is szerettem őt.

Anyu elvitt Kevinékhez, csak hogy megbizonyosodjon róla, hogy az édesanyja is otthon van. Otthon volt. De igazából ez nem is számított. Képes voltam rá, hogy meghozzam a saját döntéseimet. És megtettem…

Mi van ha?

Kevin hazakísért azon az estén. Miután búcsúzóul megcsókolt, beléptem a házba és felmentem a lépcsőkön. Láttam magam a tükörben, de nem tudtam a saját szemembe nézni. Bementem a szobámba, a tekintetemmel próbáltam elkerülni a könyvespolcot ahol a „Magyarázó Biblia” szavak vádlóan néztek vissza rám. Órákig feküdtem az ágyban és nem tudtam aludni.

Az egyetlen, amire gondolni tudtam az az volt: Mi van ha? Mi van ha terhes lettem?

Sírtam, ahogy írtam a naplómba, terveket eszkábálva arra az esetre, ha terhes lennék. Kinek mondanám el először? Megpróbálkoznék egy abortusszal? Járhatok-e továbbra is iskolába? Hogyan leszek képes valaha még szembenézni a szüleimmel és a barátommal?

„Ó Istenem, kérlek” – imádkoztam – „ne hagyd, hogy terhes legyek. Soha többé nem teszek ilyet.”

Nem lettem terhes, de újra és újra megtettem.

Cserbenhagyva

Ahogy a kezdeti izgalom múlt, lassanként egyre inkább megharagudtam Kevinre. A barátai a kapcsolatunk fizikai oldala miatt kinevettek, ennyit a megígért diszkrécióról.

Aztán például nem mutatta egy koncerten felém azt, ami olyan sokat jelentett volna nekem. Elkezdtem úgy érezni, hogy elárultak. Én megosztottam vele a testem, a lelkem, de ő nemigazán törődött ezzel. Ez nagyon fájt. Hat hónap után szakítottam vele.

Felépült egy fal, – ami aztán meg is maradt – köztem és a szüleim közt, és ami a legfontosabb, köztem és Isten között is. Belementem egy másik kapcsolatba és a testiségben megint túl messzire mentem. Függő lettem. Úgy tűnt, mintha egy végtelen körforgásban lennék, főleg miután szakítottam a második barátommal is. Lehetetlennek tűnt ebből kitörni.

Egy évvel később, amikor egy vasárnap a gyülekezetben ültem, hallottam valamit a búza és a konkoly példázatáról (Máté 13:24-30). A konkoly egy gyomnövény, ami szintén a mezőn növekszik. A konkoly nagyon hasonlít a búzára, de csak gyom. Ez mellbevágott. Még akkor is, ha én egész életemben gyülekezetbe jártam, az egész életem egy keresztény családban telt, rájöttem, hogy nem volt igaz hitem.

És a hit az, amiről ez az egész szól. Hit abban, hogy Krisztus meghalt a kereszten és én is vele halhatok – így a bűneim, mindegyik, el lesznek törölve. A hit volt a válasz.

Imádkoztam. Elmondtam Istennek, hogy tudom, egy bűnös vagyok és azok a dolgok amelyeket elkövettem, rosszak voltak. Kértem Őt, hogy bocsásson meg és legyen az életem Ura. 17 évesen, Isten megmentett.

Ahogy elkezdtem tanulmányozni a Bibliát, egyre inkább megerősödtem abban, hogy Isten szabályai, a szüleim szabályai nem szimpla hülyeségek voltak, amelyek szóra sem érdemesek. Sokkal inkább tökéletes útmutatások, abból az okból, hogy vezessenek engem, hogy hogyan lehetek igazán boldog.

A kegyelem ajándéka

Egy este elbeszélgettem a szüleimmel és minden dologról, amit elkövettem, elmondtam az igazságot. Zokogtam. Kértem, hogy bocsássanak meg.

Édesanyám azt mondta, végig tudott mindenről, megölelt és velem együtt sírt. Soha nem fogom édesapám arcát elfelejteni, ami a fájdalomtól szinte eltorzult. De ahogy telt az idő, ez az arc is megenyhült, apu szeret engem és ő is meg tudott bocsátani.

A kegyelem egy hihetetlen ajándék.

Naponta küzdök a bűntudattal, és az érzéssel, hogy azt kívánom, bárcsak ne tettem volna. Kíváncsian várom, hogy lesz-e egy keresztény férfi, aki szeretni fog és egy nap feleségül vesz, még a hibákkal együtt is, amelyeket elkövettem. Az összes félelmem közül ez a legrosszabb.

Még akkor is, ha tudom, hogy Isten megbocsátott, nagyon nehéz, hogy megbocsássak magamnak is. Gondolatok, amelyek gyötörnek. De hiszem, hogy Istennek van egy terve számomra. Megvéd és ad erőt, amire szükségem van, hogy érte éljek és megvárjam a házasságot. Ezért imádkozom minden nap, és a kegyeleme napról-napra elér, hogy segítsen.

Várni fogok a házasságig, mivel megismertem a fájdalmat, ami az Istennek való engedetlenségből származik. A házasságon kívüli **** nem az Ő szándékai szerint való, ellenben az ember lelkének a mélyén nagyon mély sebet okoz.

Várok, mivel tudom, hogy Isten gondol valakire, aki egy nap a párom lehet, még akkor is ha ehhez meg kell házasodnom. Várok, mivel azt akarom, hogy amit megosztok majd azzal a személlyel, különleges legyen. Várok, mivel tudom azt Isten ereje által, hogy képes vagyok rá.