Amikor Géza a Földkörüli nyaralás aktuális állomásán csalódást okozott feleségének, Paulának, mert már megint pipogya alaknak bizonyult, Paula összezuhant, és csak ennyit tudott kipréselni magából,  „lehet, hogy mégis Huffnágel Pistihez kellett volna hozzá mennem?” És miután kimondta, minden egyes konfliktusos helyzetben ez az érzés öntötte el, és végül végérvényesen bevésődött. Huffnágel István tudta nélkül egy ideális férfi mítoszaként betolakodott a házasságba. A Mézga családban történtek elég gyakorinak nevezhetők.

Nem jogos elvárás, hogy a meg nem valósult álmainkat a társunkon hajtsuk be. És az sem védhető, ha örökké összehasonlítgatjuk őt valaki mással, létező vagy képzeletünkben lévő férfival vagy nővel, és számon kérjük rajta, hogy ő nem tud olyan lenni. Mert nekünk csak ennyi jutott.

És nem jogos az sem, hogy ha nem vagyunk tekintettel arra, hogy a másik is változik, és nem tudja ugyanazt nyújtani, mint régebben. Például azért mert már idősödik, pont olyan tempóban, mint mi, és nincs annyi energiája elrendezni a lakást vagy a ház körüli munkákat, nem tud annyit és úgy dolgozni a munkahelyén, ezért kevesebb pénzt hoz haza, vagy éppen kevesebbszer vágyik az intimitásra. Nem jogos nem figyelembe venni, hogy többször beteg és több törődésre van szüksége.

Nem jogos elvárások minden családban, minden házasságban vannak, ez önmagában még nem gond. A gond az, ha ezeket nem ismerjük fel, és nem tesszük meg a szükséges lépéseket. Mit tehetünk, ha azt vesszük észre, hogy a másik nem olyan, mint aki az álmainkban szerepelt, vagy azt, hogy már kevesebbet tud nyújtani, mint eddig? Erre is lehet irgalmassággal vagy anélkül reagálni. A választás a mi dolgunk, mindig tudunk az irgalom mellett dönteni. Már csak azért is, mert Isten is döntött mellettünk. Itt folytatjuk.