Sok házaspárral volt dolgunk, akik segítséget kértek, és egy közös jellemzőjük biztosan volt, mégpedig az, hogy nem értették meg egymást. Talán abba most nem bonyolódnék bele, hogy miért, mert nem tudnék kikeveredni belőle. A lényeg, hogy a kapcsolatok helyreállításának egyik legfontosabb kritériuma, hogy megértik egymás motivációit, érzelmeit, gondolatait, vágyait. Hogyan lehetséges ez, ha talán évek óta elbeszélnek egymás mellett, vagy esetleg nem is beszélnek egymással másról, mint az együttélés alapvető információiról („mit vegyek a boltban?”) vagy a gyerek körüli eseményekről („hármast hozott haza matekból”).

A lelkünk olyan, mint egy kád vagy egy tartály. Olyan kád, amely sok csapon keresztül töltődhet, és sok lefolyón üresedhet is. Akkor érezzük azt, hogy jó nekünk, ha ez a kád tele van. Ha viszont kiürül, legszívesebben kirohannánk a világból. A csapok azok a megtapasztalásaink, amelyek arról szólnak, hogy szeretve vagyunk, hogy elfogadnak, hogy értékesek vagyunk, és minden, amire nagyon vágyunk. A lefolyók pedig pont az ellenkezője: elutasítás, értéktelenség, bántás és így tovább.

A pozitív lelki beállítottságnak alapja az, ahogyan Isten gondolkodik az emberről. „A személyiségünk az a velünk született és fokozatosan kibontakozó lelki szövetegyüttes, amilyennek Isten teremtett bennünket. A személyiség egyedisége Istentől van: alapanyaga annak, amivé leszünk, és annak is, amit a bűn rombol.” (Szabados Ádám) Ő teremtett minket, ő formált és formál mindez ideig. Minden ember Isten képmását hordozza, mindenki egyedi, és mindenkivel egyedi terve van Istennek. Mindenkinek Isten ad személyiséget, talentumokat, ajándékokat. Dávid így ír erről: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid”.